Hát az ablakpárkány alatt vagy a redőnytokban. Hol máshol? Legalábbis gyakran ilyesféle helyeken húzzák meg magukat. Aztán ahogy enyhül az idő és nő a világosság tömegesen kerülnek elő ezen búvóhelyeikről. Akármilyen „cukik”, ilyenkor elég kellemetlen a társaságuk.

Bár ezen búvóhelyek inkább a harlekin katicákra jellemzőek. Az itthon őshonos katicáink – mint például a hétpettyes vagy a kétpettyes katicabogár – többnyire fák kéregrepedéseiben, kövek alatt, avarkupacokban vagy farakások mélyén húzzák meg magukat. Ők ugyanis pont a mi teleinkre lettek „kitalálva”, ezek a természetes rejtekhelyek elegendő védelmet adnak számukra, és ezeket is részesítik előnyben.

Nem így a betelepített harlekinkaticák. Ők is ugyanúgy menedéket keresnek maguknak, viszont inkább keresik az emberi építményeket. Ezért is szemelik ki maguknak a fészereket, padlásokat, ablakpárkányokat, vagy a napos, déli fekvésű falakat.

A tömeges telelés is inkább a rájuk jellemző. Ők azok, akik több százan vagy több ezren is telelhetnek egy-egy helyen szorosan összebújva. Ez is segíti a hőmegtartást és a túlélési esélyüket növeli. Ráadásul az általuk kibocsátott jellegzetes, kissé kellemetlen szagú váladék a ragadozókat is távol tartja.

Őshonos katicáink ezzel szemben inkább kisebb csoportokban, sokszor magányosan telelnek. Legfeljebb néhány példány osztozik egy-egy búvóhelyen. Ritkábban találkozunk velük tömegesen a ház falán vagy a redőnytokban. Bár teljesen ők sem zárkóznak el az ember közelségétől.

Nálunk például az egyik déli fekvésű ablak redőnytokjában szokták berendezni a téli szállásukat. Szerencsére csak néhány példány szokott előbukkanni tavasszal, és a szúnyoghálón kívül maradnak. Kíváncsi vagyok, idén is látjuk-e őket.